Keresés a weboldalon:
2018 augusztus 21, kedd
Sámuel napja van

Események a jövőben


11:00- DUNA-ÁTÚSZÁS - nevezés 9-11 óra között



A Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. Paks Város Önkormányzata megbízásából
2018. július 14-én (szombaton) 11.00 órakor – rendhagyó,
a korábbi évektől eltérő időpontban – Duna-átúszást szervez, Pakson.

Előzmények:
A hagyományosan megrendezésre kerülő Szent István Naphoz kötődő
Duna-átúszásra öt éve nem kerülhetett sor
a Duna magas vízállása és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

Az idén júliusra tervezett program a szervezők reményei szerint
kedvező időpont lesz az átúszás lebonyolítására.

A helyszíni nevezés, regisztrálás ideje:
2018. július 14. 9.00 és 11.00 óra között
Helye:
Paks, kompkikötő

A nevezők a regisztrációt követően sorszámot és teljes körű tájékoztatást kapnak
az átúszás menetéről, ezután a 11.00 órakor induló komppal érkeznek a túlpartra.
Rajt 11.30 órakor a túlpartról.

Az úszók biztonságát kísérőhajók, búvárok,
a Paksi Önkéntes Mentőszervezet tagjai, vízirendőrök, szakorvos,
valamint a helyszínen tartózkodó mentőszolgálat munkatársai felügyelik.

Az úszók a Hirt közbe érkezésük után a víziszínpadon
emléklapot és ajándék pólót vehetnek át.

A sétányon a rendezvény ideje alatt büfé üzemel.

A víziszínpadról zenével és bíztató szavakkal bíztatja
az úszókat a rendezvény házigazdája: Lovász Krisztián.

Az úszás (esetleges) elmaradásáról a szervezők 2018. július 14-én reggel 9.00 órakor
adnak tájékoztatást az alábbi felületeken:

Csengey Dénes Kulturális Központ facebook oldala
www.paksihirnok.hu
Fortuna Rádió
www.paks.hu
www.csengey.hu

Fontos! A Duna nem versenyszerű átúszására abban az esetben kerül sor,
amennyiben megfelelő a Duna vízállása, a víz és a levegő hőmérséklete, valamint
az időjárási viszonyok az engedélyező hatóság által kiadott határozatban
foglaltaknak megfelelnek. Amennyiben az esemény ezen a napon elmarad,
helyette 2018. július 28-án lesz lehetőség a Duna nem versenyszerű átúszására.

Bővebb információ Szabó-Rausch Ildikó szakmai koordinátortól kérhető
a 75/830-357-es telefonszámon, vagy a szaborauschildiko@csengey.hu e-mail címen.


Esemény kezdőnapja: 2018.07.14
Esemény zárónapja: 2018.07.14

Hírlevél feliratkozás

Hírek? Újdonságok? Programok? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből megkaphassa mindezt e-mail címére!
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
Csengey Dénes Kulturális Központ

Cím: 7030 Paks, Gagarin u. 2.
Telefon: 06-75/830-350
Fax: 06-75/519-088
E-mail: info@paksivmk.hu
© 2014 Minden jog fenntartva.
Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
Fejlesztő és design: impressive.hu & TuckyDesign